Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MÉDA: Rokonlelkeim nyomában

Rápolti Brigitta (MÉDA):  Rokonlelkeim nyomában

 „Hagyom, hogy a könyv válasszon…”
 

            Könyv. Társ. Azt mondják. Oldja a magányt. Hiszek benne. Mert olvasás közben saját belső hangunkat hallhatjuk, legbenső énünkre összpontosíthatunk. Olyan embert ismerhetünk meg általa, akik mi vagyunk. Akit régóta keresünk. Az emberek többsége mégsem szeret olvasni. Félnek a találkozástól. Önvalójuktól. Lehet, hiszen a megismerés hosszú és fájdalmas út. S csend kell hozzá. Valódi csend. Csak így hallhatjuk meg a Szót, amely által megtisztulhatunk, Emberré válhatunk. .... ha önmagunk vagyunk. Ha ott vannak körülöttünk az Istenek.

 

Az olvasás utazás. Felfedezésre váró tájakkal, megismerésre éhes emberekkel találkozhatunk. Olyan élethelyzetekkel, gondolatokkal, amelyektől többé válhatunk. Kiszínesedhetünk.

 

A statisztikák szerint, ma, hazánk lakosságának 60 százaléka egy év alatt egyetlen könyvet sem olvas el. A 18-29 évesek 28, 5 százaléka pedig még nem volt beiratkozott tagja könyvtárnak. A diákok közül sokan egyáltalán nem, vagy csak felületesen olvassák el a kötelező irodalmakat, s szabadidejükben sem vesznek le egy-egy jó regényt a polcról. „A történet hosszú és unalmas. Az olvasás fárasztó” – mondják, és inkább kikölcsönzik azokat DVD – n, vagy videófilmen. A televízió mindent feledtet velük. Olcsó és könnyű szórakozás. Digitalizált világ.

 

„Melyik könyvben olvastam?” „Milyen mesekönyvet vegyünk a lányuk születésnapjára?  „Ha valamire nem emlékszel, nézd meg a lexikonban!” Vajon hányszor hangzanak el ezek a mondatok felgyorsult világunkban? Elhangzanak-e? Ha például tíz gyermeket megkérdeznénk arról, mit szeretne karácsonyra, hányan felelnék azt: mesekönyvet! S kik azok, akik, ha gyors információra „éheznek”, a könyvespolc felé nyúlnak, az Internet helyett.
 

Megváltoztunk. Joggal mondhatjuk. Hiszen semmire sincs időnk. Az elektronikus leveleink elolvasására sem. Rohanunk, dolgozunk, idegeskedünk. Hol találjuk meg azt a szigetet, ahol megpihenhetünk, ahol önmagunk lehetünk?

 

Egy jó alkotás sziget. Az olvasás megismerés. Belső utazás. Nem kell azért drága repülőjegyet „váltanunk”, hogy tapasztalatokat szerezzünk. Hogy eljussunk oda, ahol várnak bennünket. Egy álarc nélküli világba.    

 

Figyeljük meg, hogy olvasás közben kivel is beszélgetünk valójában. S hogyan. Olyan hanggal, amellyel máskor nem találkozunk. Hiszen egészen másképpen hangsúlyozunk, ha némán, magunkban olvasunk, mint amikor hangosan tesszük ugyanezt. Olyan, mintha egy másik személlyel társalognánk. Pedig azok is mi vagyunk. A művek kérdeznek, mi felelünk. A gondolatok eggyé válnak szívünkkel, lelkünkkel, mi gyógyulunk. A könyvek súgnak nekünk.     

 

Szabadidőmben gyakran járok könyvtárba. Több kötetet kölcsönzök. Spirituális lényemet, belső világomat gazdagítom. Olyan rokonlelkekre, hasonszőrű emberekre találok egy-egy szerző személyében, akikkel együtt tudok gondolkodni. Akik ugyanúgy éreznek, ahogyan én. Akiknek ugyanaz a problémájuk, a fájdalmuk, az örömük és a kérdésük. Ami nekem. Hogyan lehetséges ez?

 

2005-ben fordulóponthoz érkezett az életem. Választanom kellett. Maradok vagy elmegyek. Örökre. Döntöttem. Maradok. 

 

Nem igaz, hogy mi választunk könyvet. A könyv választ ki minket. Ha hallgatunk az Isteni Szóra, megérzéseinkre, ösztöneinkre – hívhatjuk bárhogyan – akkor az a kötet, amely által tovább lélegezhetünk, tovább létezhetünk, messziről „kiabálni fog” a könyvespolcról.
Én így találok rájuk. A rokonlelkeimre.   
 
Rápolti Brigitta (Méda)  
  

 

 „Vallomás a könyvről, könyvtárról” című pályázat, II. díjas alkotása 

Móricz Zsigmond Városi Könyvár, Tata

Tata, 2012. március 3.                                                  

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.