Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MÉDA: UTOLSÓ PILLANAT (tanulmány)

Tegnap arról beszélgettünk: olyan, mintha mindig minden az utolsó pillanatban történne. Amikor már úgy érzi az Ember, soha nem jön el az, amit vár. Amikor az "utolsókat rúgjuk". Elgondolkodtam. Mi számít utolsó pillanatnak? Biztos, hogy az az utolsó, amit mi annak érzünk? Honnan tudjuk, hogy nem bírjuk tovább? Ki adja ki a parancsot, hogy akkor és ott történjen meg mindaz, aminek meg kell történnie? 

 

Szerintem mindennek eleve elrendelt ideje, oka és helye van. Nem tudjuk előrébb hozni. Hiába.......anyagban vagyunk. Szellemi szférában oda lépkedünk, ahová csak akarunk, de fizikai síkban............? S itt jön a kérdés. Térben ezt megtehetjük. Hiszen lépkedhetünk előre és hátra, lefelé, felfelé, oldalra, jobbra-balra...........viszont, ha azt vesszük, hogy a tér egyenlő az idővel, akkor (az) időben is ugyanúgy mozoghatunk (?)..........akkor a test nem képes az időbeli ugrásra? Hiszen ma 36 vagyok, nem lehetek már holnap 40, csak négy év múlva. Erre mondjuk: IDŐ, amit ki kell várni. Erre való a türelemTehát türelmet tanulni jövünk a Földre. Mert az anyag, a mi szellemi gyorsaságunknak, szárnyalásunknak: túl lassú. Mindent előbb akarunk - ami jó. Várjuk. Ami nem jó, azt nem várjuk, sőt örülnénk, ha nem is lenne................az megint más kérdés, hogy az élmény és az érzés is szubjektív. Ugyanúgy, ahogyan az idő. S akkor ilyenformán a tér is. 

 

Ami nekem az utolsó pillanat, az nem biztos, hogy a másiknak is az. Nem biztos, hogy Ő is ugyanúgy érzi. Vagy fordítva. S vetítsük ezt le Isten szemszögére...........vajon, számára mi az utolsó pillanat? Ő nem frusztrált az idő miatt. Ő nem sietteti. Csak mi. Akkor is, amikor tudjuk, hogy nem tudjuk (sürgetni). Mégis számoljuk a napokat, perceket: "csak érjünk már oda!" -mondjuk...............  

 

Ha ez így van, akkor nincs két egyforma időpont. Akkor mindenkinek másként ketyeg a belső órája, ami nem egyenlő a szerkezet járásával. Azzal az idővel, amit egy óra mutat. Senki sem érzékeli és értékeli egyformán az időt. Mindenkinek mást jelent. Mindenki másként tűri az elemeket - földi síkon.

 

Most valamiért eszembe jutott az öngyilkosság. Mármint nem az, hogy én az szeretnék lenni, hanem: mi az oka annak, hogy Emberek önkezűleg vetnek véget: nem az Életüknek (mert az örök), csak ennek a leszületésnek/testnek? (Állítólag az öngyilkosoknak azonnal vissza kell jönniük, s újra kell kezdeniük mindent, nehezített pályán - szóval nem éri meg). Szerintem az öngyilkosságok oka a türelem és Önuralom pillanatnyi hiánya. Amikor azt mondjuk, már nem bírjuk tovább. Mert valamit akarunk, ami nincs (még). Valakit el akarunk érni, aki nincs itt (még). Valamit létre szeretnénk hozni, amit nem tudunk (még). De mindegyik állításra igaz: "még", azaz PILLANATNYILAG. Igen, lehet, hogy most még nem, sőt lehet, hogy holnap sem............de lehet, hogy egyszer igen. S ezt az EGYSZER-t kell megvárni, KIVÁRNI, tűrni. Azaz: az időt (és teret) kell tanulni. Azt a fizikai síkot, s annak törvényeit és működését, amelyben élünk, Emberként. Itt és most.

 

Tehát ez az állapot mindig valamiféle csüggedt állapot. Amikor még nem látjuk azt, amit/akit szeretnénk. S nem hisszük, hogy eljöhet, hogy fizikailag is, anyagban is létrejöhet. Ilyenkor adjuk fel. Ilyenkor döntünk úgy, nem bírjuk tovább. Pedig az az igazság, hogy BÍRJUK! smiley Sőt! Sokkal tovább, mint gondolnánk. Erősek vagyunk. Emberből vagyunk! S van HITÜNK! Ami teremtő erővel bír. :) Régóta mondjuk: nem bírjuk...........mégis itt vagyunk. Önnevelés. Fejlesztés. Éntréning. A lélek edzőterme - mindez.  

 

Tehát akkor nincs utolsó pillanat, csak ELSŐ. :) Amikor valóra válik az álom, amikor a fizikai szememmel is meglátom, amit szeretnék, vagy a kezemben tarthatom: az az ELSŐ, s nem az utolsó pillanat. A legjobb. Legszentebb. Miért? Mert rendelt. Mert elrendelt. Mert SZENT. Mert megengedte végre ISTEN. Mert áldást adott rá. Mert úgy jó...............mert igaz.  

 

Ha jobban emlékeznénk életünk karmikus (vállalt feladat, ok-okozat) szerződésére, mindennek pontosan, vagy nagyjából tudnánk az idejét. S nem vágyakoznánk ide-oda. Mert tudnánk, hogy mit mikorra írtunk meg, azaz mikorra szól a létszerződés időpontja. De azért nem emlékszünk rá, mert akkor nem lenne miért KÜZDENI! Nem lenne miért HINNI! Reménykedni. Alkotni. smiley  Tehát a saját védelmünk és fejlődésünk érdekében nem emlékszünk rá. Egyébként sokkal rosszabb lenne, mert az Ember beragad, ha tudja valaminek az idejét. Én legalábbis ezt tapasztaltam magamon. Sokkal frusztráltabbak leszünk. A várakozás szép dolog. Tele titokkal, hittel, izgalommal, reménnyel, önneveléssel. Van miért hajtani.........mondhatjuk így is. Persze ez is szubjektív. Mindenkinek más a jó. 

 

Sokszor voltak már olyan pillanatok az Életünkben, amikor azt mondtuk, ha ez most nem jött volna, akkor nagy baj kerekedett volna. Vagy: már nem is lennénk. Megmentett a pillanat. De szerintem, ilyen "nincs". Pontosan azért jött, mert elrendelt. Megrendezett. Tehát, jönnie kellett. Ha nem jön, akkor más jön helyette, de akkor annak van létjogosultsága. Mindig az van itt (és most), aminek itt kell lennie (most). Előbb nincs funkciója.

 

 

Szóval, hová is sietünk? Meg tudom teremteni a holnapot ma? Van értelme? S lehet, hogy utólag már nem is tűnik olyan hosszúnak az az idő, amit közben - fizikai síkon - kínkeservesen elszenvedtünk? Lehet, hogy ez egész Élet egy pillanat, amiben benne van minden és mindenki: itt és most?! smiley   

 

 

méda: rápolti brigitta heart

http://www.meda.eoldal.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.